Ezért éri meg idén már számlát adni

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email
Óriási lehetőség áll a szakemberek előtt: az állami támogatások összesen ezermilliárd forintot szórnak szét a leendő megrendelők között. A kérdés, hogy ki tud élni ezzel a lehetőséggel? Tóni és Szabolcs példáján kiszámoltuk, miért éri meg nem csak erkölcsi, de anyagi szempontból is „kifehéríteni” a tevékenységüket a szakembereknek – különösen, ha a doApp® –al csatlakoznak a győztes csapathoz.

Magyarországon a számlaadás nem alap: sok megrendelő nem kéri, és a szakemberek közül is sokan úgy látják, hogy felesleges macera, könnyű elrontani valamit, és ha még az ÁFA-körbe is becsúszol, akkor hirtelen rárakódik a végösszegre még 27 százalék adó is. Akkor aztán szakemberként vagy lenyeled a békát, és átvállalod ennek a kifizetését, vagy ráterheled a megrendelőre. Akkor viszont ennyivel drágább a munkád díja, amivel kevésbé leszel versenyképes azokkal szemben, akik olcsón, „okosba’” csinálják – így fennáll a veszély, hogy kevesebb megrendelést kapsz, kevesebb pénzt keresel, mert sok megrendelő a fogához veri a garast.

Akármelyik oldalon is állsz, fontos, hogy lásd: ennek idén január 1-jétől vége, sőt, fordul a kocka: az kerül előnybe, aki tud számlát adni.

Ennek két oka van.

Egyrészt január elsejével beindult a lakásfelújítási támogatási program a kormánynak köszönhetően, ami két éven át lesz elérhető, és lényegében 6 millió forintnyi keretet ad minden családnak arra, hogy felújítsa az otthonát – ennek fele ingyenpénz, támogatás, amit az állam ad, a másik felére kedvezményes hitelt lehet felvenni márciustól. A minisztérium csaknem egymillió családdal és ezermilliárd forintnyi támogatással számol – hihetetlen mennyiségű pénz, amit a lakosság mind a szakembereknél fog elkölteni. Asztalosoknál, burkolóknál, szobafestőknél, ácsoknál, villanyszerelőknél, satöbbi – azaz nálad. Ugyanis csak akkor jár a támogatás, ha a megrendelő számlával tudja igazolni, hogy szakemberrel csináltatta meg a munkát. Sakk-matt.

Másrészt számos esetben – újépítésű lakás vagy bizonyos átépítések esetén – az ÁFA ismét csak 5 százalékos lesz. Ez pedig, ha számlát adsz, alig emeli az árat, a megrendelő ennyivel többet akkor is szívesen fizet, ha amúgy nem ragaszkodna ahhoz, hogy adj számlát.

A számlaadás lesz az alap

Azaz a Magyarországon igencsak megszokott kérdésre – „számlát kér?” – egyre gyakrabban lesz „igen” a válasz.

Akik nem tudnak vagy nem akarnak számlát adni, mert eddig vígan megéltek, jól kerestek anélkül is, egyre jobban ki fognak szorulni a piacról: hiszen a fizetőképes megrendelők, az úgynevezett középosztály szinte biztosan igénybe fogja venni vagy egyik, vagy másik, vagy mindkét támogatási formát, és bizony mindkettőhöz szüksége lesz a számládra.

Lássuk, hogy fog kinézni ez a gyakorlatban!

Trükkös Tóni szobafestő az év kb. 200-250 munkanapján el tudott vállalni 100 kisebb-nagyobb munkát, kezdve egy vécé kifestésétől a teljes házak kifestéséig. Szinte mindig volt munkája, mert számla nélkül dolgozott, így olcsóbban, mint a konkurencia. Az anyagköltségen felül átlagosan 100 ezer forint maradt a zsebében, és mivel nem tett rá áfát, ez 50 munkával számolva évi kb. 10 millió forintot hozott neki. Eddig.

Számlaadó Szabolcs, szintén szobafestő, Tóni konkurense ugyancsak évi 200-250 napot dolgozott volna, ő sem panaszkodhatott a megrendelésekre, bár nem minden nap dolgozott. Inkább nagyobb munkákat csinált és ritkábban, azoknak, akiknek fontos volt, hogy kapjanak számlát. Ő 50, inkább nagyobb munkát tudott elvállalni, az anyagköltségen felül az ÁFA miatt viszont csak mintegy 150 ezer forint maradt a zsebében. Ezzel tehát 7,5 millió forintot keresett évente. Eddig.

Idén fordul a kocka

2021-ben Tóni ügyfelei elmaradoznak, hiszen nekik is kell számla. Ha nem tud számlát adni, óhatatlanul csak azok a megrendelők fordulnak hozzá, akiknek nem jár a támogatás, mert például nincs gyerekük, vagy mert albérletbe van kiadva a lakásuk; esetleg azért nem kell nekik számla, mert annyira kicsi az adott munka, hogy nem éri meg a támogatásért a papírmunka. Így Tóni nagyobb, jobb megrendelői jórészt Szabolcshoz vándorolnak. Tóninak így vagy be kell érnie kevesebb, akár feleennyi megrendeléssel, vagy kénytelen mellé olyan munkákat is elvállalni, amit Szabolcs már nem hajlandó, mert túl sok vele a macera, vagy mert rosszul fizet. Tóni így, ha ugyanúgy 100 munkát meg is tud csinálni, mint korábban, ezek kisebbek, nehezebbek, rosszabbul fizetnek, a zsebében így csak 50-60 ezer forint marad egy-egy munka után – ez évi 6-7 millió forint. Azaz többet dolgozik és rosszabb munkákat, kevesebb pénzért.

Szabolcs viszont csak nyer az ügyön: az eddig otthon „ezermesterkedők”, akik a támogatás miatt inkább szakemberre bízzák a munkát, éppúgy őt keresik, mint Tóni jobb megrendelői. Egymásra licitálnak, hogy ki dolgoztasson vele, és van bőven pénzük is a támogatás miatt. Szabolcs el tud vállalni 100 munkát az évben, és sok munkánál tudja alkalmazni az 5 százalékos ÁFÁ-t is, így az áremelés utáni pénz is az ő zsebében marad. Ennek köszönhetően munkánként 130 ezer forintot tud eltenni, ami évente 13 millió forintot jelent neki.

Azaz Szabolcs idén már több mint kétszer annyit kereshet, mint Tóni, ráadásul fehéren, legálisan, úgy, hogy nem kell tartania a hatóságoktól (Tóni pedig lemarad a zsíros megrendelésekről – ha csak nem kezd el ő is „fehéríteni” és számlát adni). Több hal, kevesebb halász, az eredmény egyértelmű.

doApp®: kapocs a prémium megrendelőkhöz

A fontos kérdés viszont az, hogy hogy találnak meg téged, mint szakembert a vastag pénztárcájú ügyfelek? Szájról szájra adhatják a neved, lehet honlapod, hirdetheted magad a Facebookon – kiszámíthatatlan az eredmény és pénzbe is kerül, a megrendelőknek pedig kényelmetlen így keresgélni. Ennél van egy sokkal 21. századibb megoldás: a doApp®, ami összeköti a szakembereket és a megrendelőket.

Ez egy olyan mobiltelefonos alkalmazás, ahol regisztrálhatsz, és néhány gombnyomással ki tudod jelölni, hol és milyen típusú munkát szeretnél elvégezni – utána pedig nem kell mást tenned, mint hátradőlve várni, hogy jöjjenek az árajánlatkérések a leendő ügyfelektől. Ők pedig sereglenek, mert nekik is egyszerűbb így szakembert találni, mintha az Arany Oldalakat böngésznék; pár gombnyomással leadhatják megrendelési igényüket, amit te azonnal megkapsz, az árajánlat adásához szükséges minden részlettel. Ez neked teljesen ingyenes – a megrendelő fizet egy csekély kényelmi díjat. Az alkalmazás február 1-jétől elérhető a megrendelőknek, de már csaknem ezren iratkoztak fel a hírlevélre, és várják, hogy mikor regisztrálhatnak a felületen, te viszont már most regisztrálhatsz, és fél perc alatt létrehozhatod saját profilod.

Se kockázat, se költség

Fontos: a doApp® összeköt a megrendelővel, élőben chatelhetsz vele, ha több információ kell az adott munkához, és ha valamiért probléma akadna – alkudozni kezdene, nem akarna fizetni – a doApp® csapata áll rendelkezésedre, hogy elsimítsa a dolgot. Neked nincs kockázatod ebben: ha csak árajánlatot készítettél, amit az ügyfél elfogadott, de elállt tőle, akkor a megrendelő ajánlatkészítési díjat fizet neked, ha a helyszínen mondja vissza, akkor erre rájön még a kiszállási díj is. Te a doApp®-nak számlázol, a cég pedig nem tűnik el és nem blokkolja a hívásod: biztos pontként áll melletted.

A doApp® segítségével igazán prémium ügyfélkört építhetsz ki költségek nélkül: itt érheted el az igazán fizetőképes megrendelőket – Szabolcs példájánál maradva a munkával kapcsolatos egyszerűbb ügyintézés miatt nem 100, hanem 120 munkára marad ideje, ráadásul válogathat is a munkák között, és csak azokat vállalja, amik neki a leginkább megfelelnek: például jobb munkadíj kérhető el, kevesebbet kell érte utazni – így egy-egy munka után 150 ezer forintot tud eltenni. Így egy év alatt 18 millió forintot keres – kényelmesen, legálisan, és úgy, hogy csak azzal kell foglalkoznia, ami a szakmája.

Egy biztos: ez a két év, amíg ömlik az állami pénz a megrendelőkhöz, óriási lehetőség minden szakember számára. Rajtad áll, Tóni vagy Szabolcs akarsz-e lenni ebben a történetben.

(Visited 2 530 times, 1 visits today)